A kérdésre a legpontosabb és egyben a legérzékletesebb válasz Győrffy Ákos Haza című kötetében található meg és a következőképpen hangzik:
“A kegyelmi pillanatok mindig váratlanul jönnek, sosincs semmiféle előzményük vagy felvezetésük. Egyszer csak megtörténik, és aztán magamra hagy megint, hogy hiányának űrjét hosszú időn keresztül nyílt sebként hordozzam magamban. Olyan erő nyilvánítja ki magát ilyenkor, amely nincs tekintettel senkire és semmire, nem ismer polgári erkölcsöt, de hétköznapi értelemben vett vallásos meggyőződést sem. Lecsap, mint a ménkű, és felvillanó fénye áttetszővé teszi lényünket, mint a tüdőt a röntgensugár. Két vagy három ilyen élményben volt részem mindeddig, és olykor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ezek a pillanatok alkotják életem igazi cselekménysorát.”
