Megtiszteltetés számomra, hogy a szakmai zsűri a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSZ) által 2022-ben kiírt XXII. Nemzetközti-Magyar Fotószalonon az „Idegen nemzet” című képemet a „Mit jelent magyarnak lenni?” című kategóriában aranyéremmel díjazta.

Alien-Nation-Gold-Medal-2022

Emlékszem, 2015-ben, amikor a fotót készítettem, a dokumentarista lelkületem és alapbeállítottságom ellenére, félig játékból, félig unalom ellen gondoltam csak ki magamnak ezt a képet, mert egyre csak éreztem, hogy valamit kezdenem kellene vizuálisan ezzel a magyar nemzeti színű hullámokat magában foglaló üveggolyóval, amelyet rendületlenül őriztem, és vittem magammal mindenhová, ahová addig csak költöztem – egyetemi kollégiumi szobától az önálló lakásbérletig bezárólag – miután elhagytam a szülői otthont.

Emlékszem aztán arra is, amikor megkaptam ezért a fotómért a zsűritől 2020. februárban az első helyezettnek járó díjat a New York-i Hungarian TV és az ’56 Lángja Alapítvány által tizennegyedik alkalommal kiírt „A magyar trikolór tizenkét hónapja” fotópályázaton.

A díjátadón nem volt ott zsűri elnöke, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Oscar-díjra jelölt operatőr, rendező, érdemes művész, Koltai Lajos (HSC, ASC-tag), és mindenképpen szerettem volna neki személyesen is köszönetet mondani a nekem ítélt díjért.

Tudtam, hogy erre legközelebb 2020. március 6-án lesz lehetőségem, mivel ő fogja akkor megnyitni Budapesten, a Godot Kortárs Művészeti Intézetben Kleb Attila fotográfusnak „CLOSER” című, a hazai és a nemzetközi kulturális élet híres szereplőiről fekete-fehérben készített portréit bemutató kiállítását, amit amúgy is szerettem volna megnézni.

Egyébként ez volt az utolsó kiállítás, amit a koronavírus járvány megjelenése előtt még láttam, mivel pár nap múlva be is vezették az első korlátozó intézkedéseket Magyarországon a világjárvány terjedésének megakadályozása érdekében, ami hosszú időre a négy fal közé kényszerített mindenkit.

Elmentem hát a megnyitóra, találkoztam Koltai Lajossal, bemutatkoztam és beszéltünk kicsit, és amikor kérdezte, hogy melyik képet is csináltam, és válaszoltam neki, hogy „az üveggolyósat”, akkor tömören annyit mondott csak: „Ez A KÉP.”.

Amivel persze nyilván nem azt akarta mondani – gondolom most is – hogy ezen kívül KÉP nincs a világon, hogy ez minden képek kezdete és vége, hanem hogy a pályázaton indított alkotások között ez volt a KÉP. Mégis, nem tagadom, aranyérmet érő volt ez a rövid mondata számomra.

Alien-Nation-2015-01
Idegen nemzet | 2015.

A XXII. Nemzetközti-Magyar Fotószalon katalógusába bekerült még – ugyancsak a „Mit jelent magyarnak lenni?” című kategóriában – a „Honfoglalás” című képem, amit még 2019-ben készítettem Ópusztaszeren, a VII. Magyarok Országos Gyűlésén.

Conquest-of-the-Homeland-2019
Honfoglalás | 2019.

A 2022. október 1-jén, Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban megrendezett díjátadón tartott vetítésen pedig örömmel láttam viszont a „Díszmagyarban” című képemet is, mely 2021. június 19-én, a 16. UEFA labdarúgó Európa-bajnokság (UEFA Euro 2020) F. csoportjának 2. fordulójában játszott, 1:1-es döntetlenre végződött Magyarország – Franciaország mérkőzés után készült a Puskás Arénánál.

In-Hungarian-Ceremonial-Dress_2021
Díszmagyarban | 2021.

Megörökítem a kegyelmi pillanataidat | krisztiantota.com

Ha szeretnél megkeresni fotózás kapcsán, ide kattintva érhetsz el.

Vissza a blogokhoz…