Nagyon megtisztelő számomra, hogy 5 év után, idén visszatérhettem a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központba (Capa Center), a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat (2023.) egyik kiállítójaként!

A 2023-as pályázatra „Művészet (egyedi)” kategóriában benyújtott, „Aludj el, kisember!” című fotóm bekerült a Capa Centerben 2024. április 11-én megnyitott, 2024. április 12-től június 2-ig megtekinthető 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás anyagába, egyúttal a kiállított műveket könyv formában bemutató, „Az év fotói 2023” című albumba is.

Gratulálok minden díjazottnak és kiállítónak, mindig megtiszteltetés ennek a kiállításnak a része lenni!

Aludj el, kisember!

Könnyű álmot hozott az éj Horváth Károly, művésznevén Charlie, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetes hangú előadóművésze koncertjén, a XII. Dunakeszi Feszten, 2023. szeptember 10-én.

Ha pedig már szóba hoztam a múltat…

Hasonlóképpen megtisztelő volt és maradt számomra, hogy a 37. Magyar Sajtófotó Pályázaton (2018.) „Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)” kategóriában indított „Haza és haladás” című képem bekerült „Az év fotói 2018” albumba, valamint a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás kiállítási anyagába is, mely ugyancsak a Capa Centerben volt megtekinthető, 2019. április 5. és május 12. között!

Haza és haladás

A Ferrari 458 Italia kerékbilincs nélkül 3,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h sebességre. Hány ágaskodó ló jönne ki mai áron gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelméből, melyet – a dombormű szerint is – 1825-ben a Magyar Tudományos Akadémia alapítására ajánlott fel?

Megörökítem a kegyelmi pillanataidat | krisztiantota.com

Ha szeretnél megkeresni fotózás kapcsán, itt érhetsz el.

Vissza a blogokhoz…