Fotó: Jánosi Irén
Tóta Krisztián
„A kép mindenünk, s végül minden kép önarckép.” – Győrffy Ákos | Haza
Szabadúszó fotográfus vagyok Dunakesziről.
1979-ben születtem, jogi diplomát, majd adótanácsadó képzettséget szereztem, fotózni lényegében 2013-ban kezdtem el.
Elsődlegesen az emberközpontú, dokumentarista fotográfia és az emberábrázolás érdekel.
A valós események, emberi történetek, arcok, érzelmek, hangulatok, gondolatok szubjektív, mégis hiteles, sokszor egyszerre mély és groteszk, humoros, a formai játékot, a struktúrát, a spiritualitást, a szürrealista jelleget sem nélkülöző megragadása mozgat a képeim elkészítésekor.
Minősítések
A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) az általa támogatott nemzetközi fotópályázatokon elért eredményeim elismeréseként 2017-ben az AFIAP (a FIAP Művésze), 2019-ben az EFIAP (a FIAP Kiváló művésze) minősítésben részesített.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségétől (MAFOSZ) az A-MAFOSZ (a MAFOSZ Fotóművésze) minősítést 2019-ben, az A-MAFOSZ/b (a MAFOSZ Kiváló Művésze minősítés, bronz fokozat) minősítést 2021-ben vehettem át a MAFOSZ által védnökölt vagy elismert hazai és a FIAP által támogatott nemzetközi pályázatokon elért eredményeimért.
Főbb díjak, elismerések
Magyarország 365 (2023.) – két kép beválogatása a fotópályázat 2022-es referenciaalbumába
Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódó fotóművészeti kiállítás a Budapest FotóFesztivál részeként – bekerülés egy képpel a kiállításra választott alkotások közé (2023.)
„én elmentem a Margitszigetre” – Nádas Péter Budapestje fotópályázat (2022.) – III. helyezett (két képpel)
XXII. Nemzetközti-Magyar Fotószalon – „Mit jelent magyarnak lenni?” kategória (2022.) – I. helyezett és összesen két képpel bekerülés a fotószalon katalógusába
„Identitásunk változó alakzatai – nemzet, család, vallás” – „Nemzet” kategória (2022.) – III. helyezett és összesen két képpel bekerülés a kiállításra választott alkotások közé
Magyarország 365 (2022.) – egy kép beválogatása a fotópályázat 2021-es referenciaalbumába
- Sapixel Nemzetközi Fotópályázat – „Kísértés” kategória (2021.) – bekerülés egy képpel a legjobb 50 pályamunka közé
International Photography Awards „IPA” (2021.) – Profi – Emberek, Street Photography – különdíj
„Vendégségben az Úrnál” – képzőművészeti program és kiállítás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (2021. szeptember 5-12.) kapcsolódóan (2021.) – bekerülés egy képpel a kiállításra választott alkotások közé
9. Documentary Family Awards „DFA” – Spring 2021 – „Nothing Is Better Than Real Life” kategória (2021.) – finalista két képpel
International Photography Awards „IPA” (2020.) – Profi – Emberek, Street Photography – különdíj
HVG Extra A Nő – „Hétköznapi hőstetteink” – grafikai és fotópályázat (2020.) – bekerülés két képpel a kiállításra választott alkotások közé
Magyarország 365 (2020.) – egy kép beválogatása a fotópályázat 2019-es referenciaalbumába
„A magyar trikolór tizenkét hónapja” XIV. (2020.) – I. helyezett
Short Street Stories – közös tiszteletadás Martin Parr és Nick Turpin street fotóinak – két kép beválogatása a két fotós munkássága előtt tisztelgő, világszerte 173 alkotó fotóit tartalmazó albumba (2019.)
Fotó Hungarikum 2019. – az EFIAP (a FIAP Kiváló Művésze), valamint az A-MAFOSZ (a MAFOSZ Fotóművésze) minősítések megszerzése kapcsán megjelenés négy képpel a kötetben
RefCOO – Református Művelődésért Kutatóműhely – Isten a XXI. században – fotópályázat (2019.) – I. helyezett
HVG Extra A Nő – „Szerethető függőségeink” – grafikai és fotópályázat (2019.) – bekerülés egy képpel a kiállításra választott alkotások közé
13. Kultúrházak éjjel-nappal (2019.) – I. helyezett
37. Magyar Sajtófotó Pályázat (2018.) – egy fotó beválogatása a Sajtófotó Pályázat kiállítási anyagába (Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – Budapest) és bekerülés ezzel a képpel a kiállítás anyagából összeállított „Az év fotói 2018” című kötetbe, „Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)” kategóriában
IV Circuito Ibérico de Fotografía – Spain (FIAP 2019/008-011, PSA 2019-023) – IV Salón Internacional de Berga “Tirabol 2019” – kategória: Sajtófotó – FIAP Honourable Mention
FKNS Winter Circuit 2018 – Serbia, Montenegro (FIAP 2018/554-558, PSA 2018-498) – Salon Kotor (Montenegro) – kategória: Kötetlen színes – Salon Honorable Mention
Brooklyn – New York 2018 (FIAP 2018/402, PSA 2018-186, MOL 2018-28) – United States – kategória: Kötetlen színes – MOL Ribbon
New York – Manhattan – 2018 (FIAP 2018/164, PSA 2018-009) – United States – kategória: Kötetlen színes – Salon Silver Medal
New York – Manhattan – 2018 (FIAP 2018/164, PSA 2018-009) – United States – kategória: Street – PSA Honorable Mention
Marie Claire – „A női lét sokszínűsége” (2018.) – III. helyezett (média-megjelenés az öt képből álló riportsorozattal a Marie Claire – 2018. június – XII. évfolyam 6. számában)
DPW WMC CIRCUIT 2018 – Serbia (FIAP 2018/084-086, PSA 2018-162) – Salon Novi Sad – kategória: Férfi – Salon Honorable Mention
2nd Exhibition DESIRE 2017 – Serbia (FIAP 2017/385, PSA 2017-310) – kategória: Sajtófotó – Salon Bronze
Év Fotósa 2017. – „Street Life | Élet az utcán” – III. helyezett [az EISA Photo Maestro Awards európai fotópályázat hazai elődöntője – média-megjelenés öt képpel a nyolc képes sorozatból a Profi Fotó Magazin 2017/3. (XIX. évf. 135.) számában]
Padon ülő ember – Portré fotópályázat (2017.) – kategória: Portré – I. helyezett
„A MUNKA VILÁGA” VIII. (2017.) – III. helyezett
Fotó Hungarikum 2017. – az AFIAP (a FIAP Művésze) minősítés megszerzése kapcsán megjelenés két képpel a kötetben
4th MALINIK Digital Circuit 2017 – Serbia, Bulgaria, Macedonia, Bosnia and Herzegovina (FIAP 2017/080-083, PSA 2017-089) – Salon Belogradchik (Bulgaria) – kategória: A világ népei – NAPB Gold Medal
1st International Circular Exhibition „BALKAN FRAME 2017” – Montenegro, Macedonia, Serbia (FIAP 2017/118-120, PSA 2017-087) – Salon „Perast” (Montenegro) – kategória: Kötetlen színes – PSA Honorable Mention
5. Nemzetközi Soproni Hűségnapi Fotópályázat és Kiállítás – Sopron (FIAP 2016/412, MAFOSZ 2016/005) – kategória: Speciális téma – Emberek – FIAP Honourable Mention
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója alkalmából „56 az utókor szemszögéből” címmel meghirdetett fotópályázat – kategória: Irodalmi illusztráció (56-os témájú irodalmi alkotás szerint) – MAFOSZ ezüstérem
XXI. Jászkun Fotószalon (2016.) – Szalon 2. helyezett
„A MUNKA VILÁGA” VII. (2016.) – Különdíj
Fotó Hungarikum 2016. – A XXXIII. MAFOSZ Szalon (2016.) csoportos kiállításán egy képpel való szereplés kapcsán megjelenés a kötetben
III. Múlt és jelen (2016.) – kategória: színes – I. helyezett
XX. Esztergomi Fotográfiai Biennálé – téma: „Megfoghatatlan” – 2016 – Bezsűrizés a XX. Esztergomi Fotográfiai Biennáléra (megjelenés a nyomtatott katalógusban)
Metro Photo Challenge (2014.) – kategória: „Menekülés a városból” – Local Winner (International Finalist)
Főbb kiállítások
Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódó fotóművészeti kiállítás a Budapest FotóFesztivál részeként – csoportos kiállítás – Random Galéria – Budapest (2023. április 6-26.)
Magyarország képei – a Magyarország 365 fotópályázat első négy évének összes pályaművéből válogatott 200 alkotást bemutató kiállítás – Duna-korzó – a Vigadó és a Március 15-e tér között – Budapest (2023. március 14. – április 10.)
XXII. Nemzetközti-Magyar Fotószalon – csoportos kiállítás – Corvin Galéria – Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház – Budapest (2022. október 1. – november 10.)
„én elmentem a Margitszigetre” – Nádas Péter Budapestje – csoportos kiállítás – Városháza park – Budapest (2022. szeptember 30. – október 13.)
„Identitásunk változó alakzatai – nemzet, család, vallás” – csoportos kiállítás – Józsa Judit Galéria – Budapest (2022. május 3-27.)
- Sapixel Nemzetközi Fotópályázat – csoportos kiállítás – Szabók bástyája – Kolozsvár, Románia (2022. január 8-22.)
„Vendégségben az Úrnál” – képzőművészeti program és kiállítás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (2021. szeptember 5-12.) kapcsolódóan – csoportos kiállítás – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest (2021. szeptember 21. – október 24.)
HVG Extra A Nő – „Hétköznapi hőstetteink” – grafikai és fotópályázat (2020.) – csoportos kiállítás – Arena Mall – Budapest (2020. október 5-11.)
Short Street Stories – közös tiszteletadás Martin Parr és Nick Turpin street fotóinak – könyvbemutató és csoportos kiállítás – Trieszti fotónapok 2019 – Sala Veruda – Palazzo Costanzi – Trieszt, Olaszország (2019. október 25. – november 10.)
TáncKépek – táncművészet a kortárs fotográfiában – csoportos kiállítás – MANK Galéria (Szentendrei Régi Művésztelep) – Szentendre (2019. augusztus 28. – szeptember 25.)
RefCOO – Református Művelődésért Kutatóműhely – Isten a XXI. században – csoportos kiállítás – Reformátusok Szárszói Konferenciája – Balatonszárszó (2019. augusztus 23-25.)
RefCOO – Református Művelődésért Kutatóműhely – Isten a XXI. században – csoportos kiállítás – Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó – Debrecen (2019. július 23-27.)
URBAN 2019 Photo Awards + Exhibition – csoportos kiállítás – Trieszt repülőtere – Ronchi dei Legionari, Olaszország (2019. július 26. – augusztus 7.)
HVG Extra A Nő – „Szerethető függőségeink” – grafikai és fotópályázat (2019.) – csoportos kiállítás – Arena Mall – Budapest (2019. május 6-12.)
37. Magyar Sajtófotó Pályázat (2018.) – csoportos kiállítás – Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – Budapest (2019. április 5. – május 12.)
URBAN 2018 Photo Awards + Exhibition – csoportos kiállítás – Pierwszy Lokal – Krakkó, Lengyelország (2018. szeptember 3. – szeptember 15.)
URBAN 2018 Photo Awards + Exhibition – csoportos kiállítás – 400 Bar – Budapest (2018. augusztus 25. – szeptember 25.)
Marie Claire – „A női lét sokszínűsége” (2018.) – csoportos kiállítás – Allée Bevásárlóközpont, Budapest (2018. április 24-29.)
Budapesti Művelődési Központ – a BMK 2016. évi XXXII. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázat díjazott alkotóinak közös kiállítása (2017. szeptember 5-26.)
XX. Esztergomi Fotográfiai Biennálé „Megfoghatatlan” – csoportos kiállítás – B32 Galéria és Kultúrtér – Budapest (2016. november 9. – december 2.)
XX. Esztergomi Fotográfiai Biennálé „Megfoghatatlan” – csoportos kiállítás – Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeuma és Duna Múzeum – Esztergom (2016. szeptember 2. – október 2.)
XXXIII. MAFOSZ Szalon (2016.) – csoportos kiállítás – Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ – Sopron (2016. július);
Street – Portré – Art – önálló kiállítás – Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ – Budapest (2016. június)