Egy évvel és egy hónappal az első közös velencei utazásunk után, egyben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén (március 15.), alig pár nappal a COVID-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírus által okozott világméretű járvány miatt a magyar kormány által kihirdetett veszélyhelyzet kezdetétől számítva, amelyet nem sokkal később a jelenleg is fennálló kijárási korlátozás elrendelése követett, kísérletet tettem Irinával mintegy tágítani az érzékelhetően szűkülő kereteket, időben és térben is.
Íme, az eredmény, a könyvjelzőm az el nem mondott önkéntes karantén naplónk napról-napra most is íródó történetéhez.
„Csak egyről ne feledkezz meg soha: a világ rettenetes torzító tükör is. … Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogy te gondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán; a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes torzító tükre felfog és visszatükröz.”
Márai Sándor | Füves könyv | A világról és a torzításról
„Ezek a napok, mikor oly messze van a világ, mindennel, ami élmény, vonzás, mozgás vagy érdek van benne, hogy csaknem kíváncsian nézem mindazt, ami fájdalmat szerezhet, mint a helyi érzéstelenítésben operált beteg nézheti műtét alatt a kést és az orvos mozdulatait. No, vágj csak, gondolom. S ha kimondok egy mondatot, úgy nézek utána, mint az érzéstelenített beteg nézhet kicsorduló vére után.”
Márai Sándor | Négy évszak | Távolság
„Márciusi nap, mikor nem mozdulok ki az elsötétített szobából, s a lehúzott redőnyök mögött, munka, piszmogás és bíbelődés között érzem, hogy odakünn a világban készül valami, ami kissé tisztátalan, szutykos és édes, kissé olyan mint a megalvadt vér, harsány és alélt, pettyesen tarka és rikítóan közönséges, s a napsugár úgy hatol a világ viháncoló testébe, mint egy arany oltótű, mely egyszerre ad mákonyt és koffeint mindennek, ami test és szövet. Micsoda kaland! – gondolom. S összébbhúzom a függönyöket.”
Márai Sándor | Négy évszak | Kaland
„Ezek a napok, melyeknek nincs nevük és címük a naptárban, s mégis érezzük, hogy piros betűsek: a búcsú napjai, mikor észrevesszük, hogy megszabadultunk valamitől, egy állapottól, egy életszakasztól, mely zavaros volt és veszedelmes, terhes és nyűgös, s most egyszerre vége, s valami más kezdődik helyében, az élet új változata, amely talán jobb lesz. Mitől búcsúzunk e napokban? Nem tudjuk pontosan. Minden olyan, mint tegnap volt, éppen olyan érthetetlen és reménytelen – s mégis eltűnt az életből valami, árny vagy ármány, s fellélegzünk. Ezt az érzést a vadak táncokkal ünneplik. Igaz, mi is.”
Márai Sándor | Négy évszak | Búcsú
„Őrizd meg a hited
Ne veszítsd el a fejed”
Marillion | Afraid of Sunlight
Találd meg a kegyelmi pillanataid itt: krisztiantota.com